2015. február 21., szombat

Túrabeszámoló: 2015.02.21. - Fekete István emléktúra 20 km

Rajt: Normafa, Síház
Útvonal: Normafa - Tündér-szikla - Fekete István emlékház - Árpád-kilátó - Virágos-nyereg - Solymár, Kocsma galéria
Táv: 20 km
Szint: 649 m
Szintidő: 5,5 óra


Az Apáthy-szikla kilátása Hűvösvölgyven

A szokásosnál kissé izgatottabban keltem útra legutóbbi eltévedésem élményétől bosszankodva. Ezúttal sem kerestem túratársakat, bár ez most először zavart. Hiszek a spontaneitásban... majd csak lesz valahogy alapon.
Elég csípősen indult a reggel és sokat vacakoltam az öltözködéssel... tisztára, mint egy igazi nő :) Már csak a tükör előtt állás hiányzott, de az is csak azért, mert nincs teljes alakos tükrünk :D
A hűvös idő miatt próbáltam a végsőkig húzni a rajtolást, ami azt jelentette, hogy 9-ig a Normafához kell érnem. Na és akkor itt jöttek az akadályok. Hétvégén ugyanis karbantartási munkák miatt a kék metró Újpest felől csak a Lehel térig közlekedik... onnan pótlóbuszok viszik az utasokat a Deák tér felé. Hurrá! Egy egész megállót buszozhatok! Szerencsére a 4-6-os villamos hozta formáját és pikk-pakk a Moszkva térre repített... bocsánat, a Széll Kálmán térre. Ez a név valahogy nehezen esik a száma... sebaj, majd "Kalef"-ozom én is, mint Apumék suhanc korukban :D Ez a kis intro azért volt kellemetlen húzása a tömegközlekedésnek, mert a Normafához 20 percenként járnak csak a buszok és elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne tudjak elrajtolni. Azért a malac farkm most sem hagyott el és ahogy helyet találtam a buszon, már indult is.
Nos, a Normafánál nem csak csípett a hideg, de még a szél is fújt! Komolyan kétségbe estem, hogy van-e értelme indulnom, mert, ha egy kiadós megfázás is társul az oklevélhez, akkor inkább sarkon fordulok és befejezem otton a félbe hagyott tavaszi nagytakarítást. De ahogy beneveztem, már selyteni lehetett, hogy a pára felszáll és a napocska tündöklően ragyogó kék éggel mosolyog majd ránk egyész nap. És ippeg, hogy elindultam, máris ismerős arcokba botlottam. Menetelés közben már a Tündér-szikla alatt kiderült, hogy egyik túratársam tavalyi visszatérő túrám, a "Buda Barlangai"-nak egyik szervezője. Csatlakoztam hozzájuk. Szerencsémre a kisujjukban van az erdő minden túrista útvonala, így még a térképet sem kellett elővennem.
Megvallom őszintén, hogy olyan jó társaságba csöppentem Kati és Csaba személyében, hogy alig volt alkalmam a táj szépségeit figyelni. Ennek oka nem csak a kellemes beszélgetés volt, hanem az is, hogy elképesztő tempót mentünk! Szükségem is volt erre a vezetésre, különben biztosan nem végzak szintidőn belűl! Nehezítő körülményként az erdő továbbra is jegyes, illetve erősen sáros volt. Nagyon oda kellett figyelmónem, hova lépek és ez rendesen kimerített.
Menetközben kiderüólt, hogy tökéletesen választottam meg a ruházatomat. Nem fáztam és nem is melegedtem ki. Ha kellett kinyitottam a felsőm, de amikor kiértünk az erdőből és belénk kapott az élénk tavaszi szél, akkor volt mi megóvjon.

Solymár határában
Három emlékezetes pillanatom is volt a kiránduláson. Az első, amikor Hűvösvölgyből kisétálva felkaptattunk az Apáthy-sziklákhoz és meseszép látvány tárult elénk, a lábunk alatt elterülő völggyel. A második, amikor Virágos-nyereg felé ismerős erdő részletre találtam, mintha jártam volna már arra :) Hát persze, hogy az előző túra eltévedése "kísértett". A harmadik pedig, amikor az erdőből kiérve egy fennsíkra értünk és elénk tárúltak a Solymárt körül ölelő Pilisi hegyláncok. A levegő kristálytiszta volt, az ég szikrázóan kék és minden olyan békés, nyugodt és boldog.
Solymár határában, repceföldek mellett
Jó sok sárral kellett megküzdenünk, mire beértünk Solymárra, de sikerült. Büszkén vettem át a rajzolt oklevelet és a hóvirágos kitűzőt! Túratársaim a hosszútávra neveztek, ezért elbúcsúztunk és Ők továbbindultak Nagykovácsi irányába.

A solymári vár
A hazaút is kalandos volt. Többféle busszal is visszajuthattam Budapestre. A menetrendeket szemezgetve beszélgetésbe elegyedtem egy idős úrral, aki nem sokat teketóriázott. Felrakott a kövezkező buszra és elvitt egy Solymár határában létesített hipermárketig. Onnan mindenféle ráfizetés nélkül a budapesti bérletemet használva egyszerűen felszálltam egy kék buszra, ami visszavitt egészen az Árpád-híd budai lábánál fekvő Szentlélek térig.

2015. február 20., péntek

Budaörs, Frankhegy

 


 






2015. február 16., hétfő

Rekedtségem oka: nem a kimerültem és eleresztem magam

     Hol kezdjem... nem olyan könnyű ennek a történetnek fülön csípni az elejét. Lassan a vége felé járok, de hosszú, nagyon hosszú utat tettem meg, mire fényderült az okokra, bár azok mégsem a kiváltó okok, csak azok következményei.
Egy állapotról van szó. És arról, hogy minden relatív. Kinek mit jelent az egészség. Pusztán a fájdalom hiánya, még nem biztos, hogy egyet jelent egészségesnek lenni.
Az én zarándok utam már jó pár éve elkezdődött, csak minduntalan zsákutcába vezetett. A nyakamban érzet szorítással kezdődött, vegyűlve a gombóc van a torkomban érzéssel. A házi orvos eleinte úgy vélte, biztosan csak elkaptam valami vírusferőzést. Aztán, amikor egy éjjel a sűrgősségire rohantak velem, mert fulldokoltam, egy Calcium injekcióval letudták a dolgot, ami persze nem sokat segített a helyzeten. A gégészetre küldtek, ahol persze nyomát sem látták semmiféle megnagyobbodásnak. A kör bezárult.
Kora ősszel már egyéb, nem szokványos panaszok merültek fel és a folyamatos rekedtség már-már elviselhetelenné vált. Ekkor már egy szakorvost kerestem fel, aki tüstént vérvételt kért, hormonszint analízissel és bizony kiderült, hogy a pajzsmirigyhormon szintem az egekben van. Egyenes út vezetett az endokrinológiára. Szerencsére az orvosom csak megejtett egy kedves telefont és engem máris a Honvéd Kórház egyik főorvosa fogadott két nap múlva. További vérvételek következtek, meg egy sor különböző vizsgálat.
A rekedtségről kiderült, hogy munkahelyi ártalom következménye lehet. A sok beszéd és krétapor miatt nem egyszer volt hangszálgyulladásom. Talán ennek következtében alakult ki az a helyzet, hogy nyitva maradt a hangrés, a hangszálaim nem képesek teljesen összezáródni, ezért erőlködnek. Folyamatosan erőlködnek, aminek az állandó rekedtség lett a vége. Szerencsére ez is időben kiderült. Ugyanis ilyen hosszú idejű megterheléskor csomók alakulhatnak ki a hagszálak felszínén, amit csak műttéi úton lehet eltávolítani. De az eredmény nem lesz ugyanaz, mint volt. Ennek kivédése érdekében Phoniátriai szakrendelésre kell járnom, ahol újra el kell sajátítanom a megfelelő hangképzést, hogy újra rendesen zárjanak a hangszalagjaim. Elég ritkán tartanak ilyen rendelést, ezért még nem volt alkalmam elmenni, de már kiváncsian várom.
Voltam nyaki ultrahangon, ahol kiderült, hogy a jobb oldali pajzsmirigylebenyemben két darab göb van. Egy 8 és egy 13 mm átmérőjű. Ennek következménye egy szövetteni mintavéltel lett, mivel az egyik göb meghaladja 10 mm-t. A hosszú várakozás ellenére sem izgultam rá nagyon a dologra, ugyanis egy remek könyvet olvasok most, ami teljesen a hatalmába kerített és egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy izgulnom kéne a nyaki bökdösödés miatt :D
Az eredményre még várunk. Addig rendszeresen vért vesznek és megfigyelik az állapotom. Az eddigi eredmények alapján a diagnózis pajzymirigy gyulladás. A kiváltó ok ismeretlen. Azonban az bizonyos, hogy a stressz nagyban befolyásolja és rossz hatással van rá.
Mindenkinek vannak gondjai. Szorongunk az elvárások vagy a megoldhatatlan problémáink miatt. Nekem ez jutott. Bár nem halálos betegség, mégis egy kellemetlen állapot, melynek hullámzó természete kiszámíthatatlanná tesz sokminden mást is.
A pulzusom is túl magas. A rendhagyó 72 helyett 103. Bár szerintem én ezzel kompenzálom az alacsony vérnyomásomat. Így hát orvosi utasításra nem csinálhatok semmi pulzus növelő tevékenységet... Ezért most újra túrázom :D Kell valami, amit élvezek, és kikapcsolt, elfelejteti velem ezt az egész butaságot.
Újra rajzolok is, ami kikapcsol és megnyugtat. Szeretem.
 
 

2015. február 15., vasárnap

Túrabeszámoló: 2015.02.15. - Együtt a Magyar Családokért szervezésében 14 km

Csodaszép, kissé hűvös reggellel indult a nap. Korán indultam, hogy biztosan teljesíteni tudjam a szintidőt.
Rajt: Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás
Útvonal: Hűvösvölgy - Vadaskerti emlékmű - Hármashatár-hegy - Árpád-kilátó - Hűvösvölgy
Táv: 14,5 km
Szint: 420 m
Szintidő: 4,5 óra

Az elrajtolással nem volt gond. Az edei út száraz és a napocsaka is süt. A hegy oldalán enyhém emelkedve eljutottunk a Hármashatár-hegyi repülőtér régi kifutójához, melyet ezen a csodálatosan szép napon a kutyások és a gyerekes családok vettek birtokukba. Az első ellenőrző ponton egy kód volt kifüggesztve az emlékmű mellett. Ezt kellett a lapra felírnunk. 

A második elelnőrzőpont a Hármashatár-hegy tetején lévő Országos Kéktúra útvonal pecsételője volt. Az út viszont egyre nehezedett. A hegy árnyékos oldalán már jócskán megmaradt a hó és az útakon csonttá fagyott jég fogadta a kirándulókat. Amíg én kézzel-lábbal bénáztam, akadtak olyan gyakorlott terepfutók, akik halált megvető bátorsággal rohantak el mellettem, sima futócipőban! Nekem viszont szükségem lesz egy cérnakesztyűre, ha a közeljövőben terevezk túrát, ugyanis rendesen leégettem a tenyerem kapaszkodás közben... hason csúszva... kissé felgyorsítva a haladást.







Felérve a Hármashatár-hegy tetejére elképesztő kilátás tárult elém! Egy életen át elnézegettem volna a hegyek kéklő szépségét! Viszonylag sokat időztem is a gyönyörködéssel. Egyik oromról a másikra sétáltam és közben érdekes csodabogarakra akadtam. Rádiósokra, akik éppen Németországgal morzéztak!

Hobby rádiósok :)
Csodálatos panoráma a Hármashatár-hegyről


De nem feledkezve úticélomat, pecsételés után ismét útrakeltem a negyedik ellenőrzőpont felé, az Árpád-kilátóhoz.


Én pontosan így jártam :)
Az út nem csak meredek, de elképesztően sáros volt! Csúszkáltam én össze-vissza! Ami a csövön kifért! Jókorákat nevettem is magamon :D Végül hálát adtam az Égnek, hogy kéz és lábtörés nélkül megúsztam ezt a kis kalandot! Na mit?! Bár a megfelelő jelzésen, de a rossz irányba indultam el! Dél helyett északra! Tök ciki! Ilyen még sose fordult elő velem! Azt azonban meg kell említenem, hogy sosem igazodtam ki ebben a csomópontban! Ám ezek után, szabályosan ki nem álhatom! Szépen elindultam ismét a Hármashatár-hegy oldalán a Virágos-völgy felé. Mindenesetre elképesztően jó móka volt, szószerint a hátsómon végig csúszni a hegy aljáig! Az első keresztjelzésnél már tudtam merre kavarodtam és elindultam szépen a legrövidebb úton a cél felé. Így lyukadtam ki az első ellenőrzőponthoz vezető úton és visszafelé tettem meg túra hátralevő részét :( Nem szeretek ugyanazon az úton visszafelé menni, mint amelyiken jöttem, és sietnem is kellett, hogy szintidőn belül teljesítsem a túrát. Figyelmetlenségemért többszörös büntetéssel súlytott le rám az erdő. Az első, hogy ugyanazon az úton kellett visszafelé haladnm, a második, hogy kilóméterre teljesítettem a hosszútávot, de ellenőrzőpontok híjján be kellett érnem a rövidtáv oklevelével és végül ott maradt egy kis keserű szájíz, amiért így benéztem az útvonalat. Mind közül ez esett a legrosszabbul! Hogy nézhettem be ennyire?!?
Jó kis túra volt, szép útvonallal. És tanulsága is van: az egyedül túrázás nem feltétlenül a legszerencsésebb választás. Nincs társaság, nincs segítség és nincs, aki kételkedne a rossz döntéseidben, vagy jobban ismerné az erdőt nálad :D

Na, vajon hol van a túristajelzés?


Felirat hozzáadása

2015. február 13., péntek

Idézet

"Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. Az egyszerű, a csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz."

Márai Sándor


2015. február 8., vasárnap

2015 év bakancslistája :)


  1. Budapest Kupa teljesítése
  2. barangolni a tihanyi őslevendulás illatos bokrai között
  3. hóvirágmezőben gyönyőködni - erről már biztosan lemaradtam idén :) De helyette láttam igazi, vadon növő hóvirágokat :D
  4. vizibusszal utazni a Dunán

2015. február 7., szombat

Fogaskerekűvel a Szécsényi-hegyre

Csodaszép napsütéses reggelre ébredtünk ma. Egy igazán lélek melengető szikrázó napsütéses reggelre. Mi mást is csinálhatna az ember ilyenkor, pláne, ha budapesti... természetesen elmegy a Normafához, vagy a Széchenyi-hegyre fogaskerekűvel!
Szerencsére rétegesen és melegebben öltözködtem, ugyanis odafönt még javában tart a tél. A letakarított járdák senkit ne tévesszenek meg, úgy csúsznak, mint a tükörjég.
Ajánlom mindenki figyelmébe a végálomásnál a Gyerekvasút felé sétálva, a járda jobb oldalán van egy kis étterem... isteni a  forraltboruk!


A "Szomszédok"-ból ismerős? A Széchenyi-hegyi TV-torony


"Bendegúz"

A decemberi jégkárok egyik túlélője